A FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség Komlói Szervezetének tagjai elsöprő többséggel támogatták az elnökség előterjesztését: Polics Józsefet javasolják a párt polgármester-jelöltjének a 2010-es őszi önkormányzati választásokon.
A helyi szervezet közgyűlésére június 10-én, csütörtökön került sor. Az országgyűlési képviselő beszámolt képviselői munkájáról, tapasztalatairól, majd pedig tájékoztatta a tagságot a kormány akciótervéről.
Ezt követően Folkner Károly csoportelnök ismertette az elnökség előterjesztését a polgármesterjelölt személyével kapcsolatban és felkérte Polics Józsefet ismertesse programjának főbb pontjait. A FIDESZ jelenlegi helyi frakcióvezetője többek között azt mondta: a legfontosabb cél, hogy az önkormányzat működése minél olcsóbb és egyszerűbb felépítésű legyen, pontos felelősségi- és jogkörökkel. Szemléletváltás, tervszerűség, nagyobb érdekérvényesítés nélkül nem lehet előrelépni. Ehhez változásra van szükség a képviselőtestület összetételében is. Az elnökség javaslatát a tagság támogatta.
Folkner Károly tájékoztatta a jelenlévőket a jelöltállítás további rendjéről. Vagyis, hogy a képviselőjelöltek személyéről a polgármesterjelölt és a helyi elnökség közös javaslata alapján néhány héten belül kell döntést hoznia a szervezetnek.