Polics József lett Komló polgármestere - Jelentős fideszes többség a képviselő-testületben is
Írta: Pánovics András @ 2010. október 04., 06:14 — Rovat: A Városháza hírei
Október 3-án 19 órakor Komlón is lezárták a szavazóurnákat. A voksok összeszámolásakor kiderült, hogy az eddig “szocialista fellegvár”-nak tartott várost a következő négy évben jobboldali vezetés irányítja majd.
Amint arról korábban beszámoltunk, a polgármesteri székért hárman versengtek: a város regnáló első embere Páva Zoltán (MSZP), az országgyűlési képviselő Polics József (Fidesz-KDNP), valamint Kispál László, akit a Komlói Polgári Kör jelölt a posztra, de a Jobbik támogatását is magáénak tudhatta.
A városi szavazókörökben összesen 7.850-en jelentek meg, ami a választópolgárok 35,84%-át tette ki. Az egyes jelöltekre leadott érvényes voksok a következőképp alakultak: Kispál László - 1.116, Páva Zoltán - 2.181, Polics József 4.383. Ez pedig azt jelentette, hogy - jelentős többséggel - utóbbi kapott felhatalmazást Komló irányítására a következő ciklusban.
Ami az egyes választókerületeket jelenti, azokban elsöprő fideszes fölényt hozott a voksolás. Annak alapján a következő jelöltek jutottak be a képviselő-testületbe:
1. vk.: Szarka Elemér József (Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület)
2. vk.: Dr. Makra István Edéné (Fidesz-KDNP)
3. vk.: Mátyás János (Független)
4. vk.: Kupás Tamás Levente (Fidesz-KDNP)
5. vk.: Mink Ernő (Fidesz-KDNP)
6. vk.: Simon János (Fidesz-KDNP)
7. vk.: Makrai Lívia (Fidesz-KDNP)
8. vk.: Borbás Sándor (Fidesz-KDNP)
9. vk.: Molnár Zoltánné (Fidesz-KDNP)
10. vk.: Schalpha Anett (Fidesz-KDNP)
A komlói képviselő-testületbe az egyéni körzetekből bejutott tíz fő mellett további négyen kerültek - ők a kompenzációs listákról jutottak mandátumhoz. A honismeretisek, a Jobbik, a Komlói Polgári Kör és az MSZP is 1-1 emberrel képviseltetheti ezúton magát, ők pedig a következők:
Jégl Zoltán (Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület)
Talált Tímea (Jobbik)
Kispál László (Komlói Polgári Kör)
Páva Zoltán (MSZP).
Mindez tehát azt jelenti, hogy Polics József mellett a grémiumban a Fidesz-KDNP további 8, a honismeretisek 2, a Jobbik, a Komlói Polgári Kör és - a testületben eddig jelentős fölényben lévő - szocialisták 1-1 fővel lesznek jelen, Mátyás János pedig továbbra is függetlenként dolgozik tovább.
(komloiujsag.hu)